Török Emőke vagyok, a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola tanára. Több mint húsz esztendeje foglalkozom textiljáték készítéssel. Számos hazai önálló kiállításom volt, és több pályázatot nyertem. A természetes alapanyagokból készült játszóbabákon kívül igényes kivitelezésű művészbabákat is készítek.
A Global Doll Society (GDS - Babavilágszövetség) tagjaként évenként indulok a külföldön (Belgium, Németország, Dánia) rendezett babakészítő világbajnokságokon. Négy éven keresztül minden alkalommal díjazott voltam, ezért 2000-ben megkaptam a nemzetközi tanári oklevelet.
Ennek birtokában baba- és textiljáték készítő − több fokozatból álló − kurzusokat szervezek. Jogosult vagyok a résztvevőknek nemzetközi tanúsítványt kiadni alkotó munkájuk eredményéről.
Szakmai ismereteimet szívesen megosztom a gyermekekkel foglalkozó felnőttekkel is. 2003. januárjától már akkreditált rongybabakészítő tanfolyamon is részt vehetnek a pedagógusok.
Eredményeim, díjaim:
1998 Brügge (Belgium) GDS világbajnokság nívódíj, a Rozika babáért
1999 Duisburg (Németország), III. hely és öltözet különdíj a Szennai babáért
2000 Az ezredforduló kézműves remekei - Budapest, Iparművészeti Múzeum díjazottja a Keresztelő című formációért
2000 Potsdam (Németország), GDS világbajnokság nívódíj az Öreganyó babáért, és ugyanitt III. hely az Őszi tündér figuráért
2001 Koppenhága (Dánia), GDS II. helyezés A kis gyufaáruslányért
2002 A Nemzeti Kulturális Alap Iparművészeti Kollégiumának alkotói támogatása a Családkép című alkotáshoz
2003 Győr, Nemzetközi Babaverseny - Japán baba, Csipkerózsika
2004 Heidelberg, GDS Világbajnokság, II. díj - Esmeralda
2005 Global Doll Society, Rubin Award
2006 Budapest, NKÖM Amator Artium oklevéllel járó Nívódíj - Árvácska
2007 Győr, Országos babakészítési verseny I. helyezés - Panni és Peti
2007 Győr, Kiss Áron játéktársaság Különdíja - Panni és Peti
2007 Győr, Magyar Bababarátok Egyesületének Különdíja - Panni és Peti
2008 Győr, "Az Év Babakészítője" díj